A gépeik beszélnek helyettük

Barni-Unimatik

Az elmúlt 45 évben nem sokat változtak a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó folyamatok a konzerviparban, az ezekhez szükséges szerkezetek azonban annál inkább, ráadásul a szegmensben is komoly gondokat okoz a munkaerőhiány. A problémát csak megfelelő ár-érték arányú fejlesztésekkel és megbízható beszállítói partnerrel lehet orvosolni.

A konzerv-, valamint a tejipar egyedi igényeit megvalósító Unimatik Kft. testreszabott és komplex termelővonalak tervezését és telepítését végzi többek között hazánkban, Közép- és Kelet-Európában, valamint Oroszországban. „Bár eleinte csak Magyarországra szállítottunk gépeket, ma már Csehországtól Szlovákián, Románián, Lengyelországon és Ukrajnán át Oroszországig bezáróan komplett gyárakat fejlesztünk megrendelőink számára. Nevünket jól ismeri a piac, olyannyira, hogy 2014-ben a belorusz állami tenderre is meghívták cégünket, a pályázatot meg is nyertük” – mondta Huszár József, az Unimatik Kft. ügyvezetője.

Az 1994-ben alakult, élelmiszeripari gépgyártás, illetve gépjavítás tevékenységet végző vállalkozás komoly know-how-val rendelkezik a cégvezetőnek és kollégáinak a nyíregyházi konzervgyárban eltöltött több évtizedes tapasztalata alapján. Jelenleg 3500 m2 területen, teljes infrastruktúrával, saját gépparkkal gyártanak és fejlesztenek vevőik számára. „Komplett technológiát szállítunk a zöldség-gyümölcs feldolgozáshoz a fogadástól a csomagolásig. Nincs olyan igény, amelyre ne tudnánk összeállítani egy jól működő technológiát. Mindezt persze nem tudnánk megvalósítani a megfelelő gépek nélkül, beszerzésükben partnerünkre, a Ge-Co Hungary Kft.-re nagyban támaszkodunk.”

Gombhoz a kabátot


Az Unimatik Kft. megrendelésre gyárt, ebben a szegmensben ugyanis mindenkinek más az igénye, a rugalmasságukat pedig az általuk használt modern gyártó- és megmunkálógépeknek köszönhetik. „Sosem gyártunk két egyforma gépet, minden vevő a saját tevékenységére és üzleti méretére szabva kapja meg a rendszert, amely bármikor továbbfejleszthető – mondta a szakember. – A megrendelő meghatározza, hogy milyen csomagolásba mit szeretne tölteni, ez alapján kitaláljuk, megtervezzük és legyártjuk az egyes folyamatokhoz szükséges speciális gépeket, majd beüzemeljük a teljes gyártóvonalat. Többször előfordult, hogy olyan gépet kellett készítenünk, amilyet előtte még sosem. A dobozos állateledel gyártásában például van olyan gép, amelyet a világon csak két cég gyárt, ezek közül az egyik az Unimatik. Ezeket az egyedi igényeket a Ge-Co Hungary Kft. által forgalmazott gépekkel tudjuk magas minőségben kiszolgálni.”

Előre kell menekülni
A munkaerőhiány az üzleti élet minden területére rányomja a bélyegét. „Jelenleg 18-an dolgozunk az üzemben, de ennél több szakemberre volna szükség. Ráadásul generációs problémáink is vannak, nem beszélve a megfelelő szakképzés hiányáról. Ha bezárunk, nem azért lesz, mert nincs munka, hanem mert nincs, aki megcsinálja. Szerencsére a problémát tudjuk orvosolni, egyrészt alvállalkozókkal dolgoztatunk, másrészt előremenekülünk, azaz fejlesztünk” – mondta az ügyvezető.

A cég 2015 decemberében vette az első Baykal gyártmányú gépeket a Ge-Co Hungary Kft.-től. „Minőségben, árban és tudásban a régi gépekhez képest hatalmas fejlődést értünk el. Az igényeinket maximálisan kiszolgálják, viszont egy ugyanilyen tudású gép más márkában jóval drágább lett volna, az ár/érték arány tökéletesen megfelelt, ezért választottuk a Ge-Co-t. A gép kezelése rendkívül könnyű” – mondta a cégvezető.

„Gazdaságos, minőségi, kis munkaerő-igényű – ezt tartjuk szem előtt a beruházásaink során, amiben a Ge-Co kapcsolattartója, Egedy Barna mindenben a rendelkezésünkre áll – tette hozzá. A vállalat jövője nagyban függ a fejlesztésektől. – Már most megvan az elkövetkezendő évekre a megrendelés-állományunk, úgy, hogy nem is mentünk még munka után. Ha kiírják a közbeszerzéseket, és a beadott pályázatok nyernek, sőt még a pályázati pénzeket is időben kiutalják, akkor az alvállalkozóinkkal együtt sem leszünk elegen. Ezért is kiemelkedően fontos a további fejlesztés.”

Mindenben partnerek
„A Ge-Co Hungary Kft. közel 20 éve áll a gyártással és megmunkálással foglalkozó vállalkozások rendelkezésére, legyen szó CNC megmunkálóközpontokról, esztergákról vagy lemezmegmunkáló gépekről, berendezésekről.

Együttműködésünk az Unimatik Kft.-vel több évre nyúlik vissza. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, egyeztetünk a szakmai kérdésekben, nyomon követjük a vállalat gyártótevékenységét, hogy a legmegfelelőbb gépekkel tudjunk bármikor a rendelkezésére állni. Noha az általunk forgalmazott gépek nem igényelnek szerviztámogatást, de ha meglátogatjuk az ügyfelet, mindig ránézünk a gépekre, illetve ha bármilyen problémája akad a termelésben, akkor is gyorsan a helyszínen vagyunk. A Ge-Co számára a legfontosabb, hogy minden eladott gépe termelőképes legyen, folyamatosan dolgozzon.

Mivel egy gyártó csak a tevékenységének legmegfelelőbb géppel tud kellő minőségben a szükséges határidőre termelni, mindig együtt gondolkodunk ügyfeleinkkel, hogy milyen megoldással tehetjük hatékonyabbá a munkájukat. Így történt az Unimatik Kft.-vel is, amely régi, elavult gépeivel már egyre nehezebben tudta a kitűzött céljait megvalósítani. Felmértük a vállalat igényeit, és tanácsot adtunk, milyen gépekkel tudna hatékonyabban dolgozni. A beruházás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, eredményességét jól bizonyítja, hogy már a következő fejlesztési lehetőségen gondolkodunk együtt.

A Ge-Co Kft. stabilitása, a biztos háttérre épülő innovációi és szolgáltatásai, a jól képzett szerviztechnikusok kellő létszáma és rugalmassága, az üzletkötővel szembeni bizalom együttesen eredményezi partnereink sikereit” – mondta Egedy Barna, a Ge-Co Hungary Kft. értékesítője.

Bizalom nélkül nincs üzlet

Huszár József három tényezőben határozta meg piaci sikereiket: minőség, bizalom és ár. „Egyszerű, kis karbantartási igényű gépeink világszinten versenyképesek. Épp ezért fontos, hogy amikor fejlesztünk, kiszűrjünk minden hibalehetőséget. A régi gépekkel sok hulladék termelődött, illetve a gyártási folyamatok alatt sem tudták mindig biztosítani többek között a szükséges hőmérsékletet sem. A Ge-Co Kft. által szállított modern gépek azonban már mindent tudnak, amire a gyártáshoz szükségünk van.”

A sikernek azonban van egy másik titka: „Ha az ember őszinte, megtartja, amit ígér, akkor ugyanazt kapja vissza a partnereitől is. Ha eléri a vállalat, hogy bíznak benne, akkor az fordítva is működni fog: nem egy olyan vevőnk volt, akivel akár szerződés nélkül is végigvittünk volna egy teljes folyamatot, annyira korrekt volt a partnerségünk. Ezt a hozzáállást várjuk el minden partnerünktől mi is. Napi szinten keresnek fel gépkereskedő cégek, különböző ügynökök, hogy vásároljunk tőlük. Ám, ahogy a saját cégünk esetében, úgy itt is igaz, hogy csak akkor lehet gépet eladni, ha a bizalom kölcsönös. Az eddigi cégek közül egyedül a Ge-Co Kft.-nek sikerült elnyernie a bizalmamat. Egy 30 milliós beruházásnál az árlistás eltérések már nem számítanak annyira. Sokkal fontosabb a céges háttér, az, hogy támaszkodhatok az együttműködésünkre, és természetesen a gép, valamint a szerviz minősége is” – részletezte Huszár József.

“A Ge-Co számára a legfontosabb, hogy minden eladott gépe termelőképes legyen, folyamatosan dolgozzon.”

Madarat tolláról
„A Ge-Co Hungary Kft. által szállított gépek mindig megbízhatóak, a gyors és hatékony szervizszolgáltatást mindössze a beüzemelésnél vettük igénybe. Ez egy természetes eset, hisz nekünk is el kellett sajátítanunk, hogyan működik a gép.

Ebben az időszakban, ha bármi gondunk volt, azonnal jöttek a Ge-Co szakemberei, bármikor és bármiben lehetett rájuk számítani, mindig nagyon gyorsan megoldották a problémáinkat. Az utóbbi egy évben szerencsére semmi gondunk nem volt. A géppel szemben támasztott elvárásaink, a minősége és ára, sikeresen találkoztak – mondta az ügyvezető, majd hozzátette: – Jól látható, hogy az Unimatik milyen bonyolult folyamatokkal dolgozik, és milyen komoly előírásokkal szabályozott iparágnak gyárt gépeket, ezért nem mindegy, hogy hogyan termelünk, hiszen ha dolgozni kell, nincs mese, gyorsan, hatékonyan és professzionálisan kell termelnünk. Csak olyan gépkereskedővel engedhetünk meg magunknak partneri kapcsolatot, amely megbízható és kiváló minőségű gépeket forgalmaz a piacon. Aki olyan, mint mi a magunk szakterületén, és a Ge-Co Hungary Kft. ilyen.”

Ügyfélszolgálat

Ossza meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Nyomtatás