Rieth Thomas: A legnagyobb érték a mi szektorunkban az idő

POLYAX

Felnőtt korba lépett a fémmegmunkálással, esztergálással, marással, indukciós hőkezeléssel, keménykrómozással foglalkozó Polyax Alkatrészgyártó Kft. és a gépforgalmazó GE-CO Hungary Kft. közötti kapcsolat. A példaértékű, több mint 18 éves együttműködést értékelte Gál Balázs, a Polyax tulajdonos – ügyvezetője és Rieth Thomas, a legnagyobb koreai, japán, amerikai és török gyártók fém- és lemezmegmunkáló gépeit értékesítő társaság egyik tulajdonosa. 

1986-ban egy kiszuperált esztergával egy garázsban indult a Polyax Kft. sikertörténete, amely ma már olyan nagy multinacionális járműipari vállalatoknak szállít be alkatrészeket, mint a ZF vagy a Knorr-Bremse. A cég jelenlegi vezetőjének édesapja által életre hívott vállalkozás mindig nyugat-európai piacokra dolgozott, és egyik lábával
mindig az autóipar közelében tartózkodott. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően már az 1990-es évek elején üzemük nyílt Székesfehérváron, már ekkor volt egy állandó osztrák megrendelőjük, aki emelőhátfalakat gyártott teherautókhoz. Mellette aztán további megrendelők jöttek, az autóipar mellett a számítástechnika területéről is. 1998-ban öntvénymegmunkálói megrendelést kaptak egy járműipari cégtől, amelynek köszönhetően először találkoztak ZF alkatrészekkel. A GE-CO Kft.-vel, illetve annak jogelődjével is ekkor, 1999-ben ismerkedtek meg az első Mach-Tech Kiállításon. A kapcsolat azóta töretlen.

Még mielőtt rátérünk a két cég együttműködésére, néhány főbb állomás: a Polyax 1998-ban bővítette üzemét. 2000-ben ISO minősítést szerzett, és akkor kezdett el a budapesti Knorr-Bremsének is dolgozni. 2004-ben új üzemcsarnokot építettek. 2005-ben elkezdtek dolgozni a ZF Hungariának, onnantól kezdve szakosodtak a kapcsolósín, kapcsolótengely gyártásra, és mára a ZF 14 gyárának szállítanak szerte a világban Brazíliától Oroszországig. Így lettek például a Kamaznak is beszállítói, korszerű váltóikhoz készítenek alkatrészt.
2008-2009-ben indult el az indukciós hőkezelés a társaságnál, majd a köszörülés és a felületkezelés, a palettát 2013-ban kibővítették a kemény krómozással, idén pedig lett egy transzfergépük, és hamarosan lesz egy mangánfoszfátozójuk is. Közben folyamatosan szereztek be gépeket a GE-CO-tól: Takamazok, Muraták, Doosanok, Tsugamik érkeztek a budaörsi cégen keresztül Székesfehérvárra. Ma közel ötven CNC gép van az üzemben, melyekkel a forgácsolást, hőkezelést végzik.
A cég központi telephelye nemrég készült el, és ez – ahogy az ügyvezető mondja – végre egy forgácsoló üzem lett, ahol szét tudták szedni a forgácsolást, a hőkezelést, köszörülést és a raktározást.

Napjainkban mintegy 80 főt foglalkoztatnak két műszakban, eredményességüket pedig jól mutatja, hogy tavaly 2,2 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak. A két cég felnőtt korba lépett kapcsolatáról Rieth Thomas elmondta, a fejlődésnek köszönhetően a kezdetektől fogva elég sok gépet hoztak a székesfehérvári társaságnak. Olyannyira, hogy a forgácsoló géppark 2/3-a tőlük származik.
„Minden jó irányba fejlődő cégnél alapvető, hogy nyomás alatt van, hiszen a jó munkákat úgy lehet megszerezni és megtartani, hogy az ember sok mindent vállal, és amit vállalt, teljesíti is. Ez vonatkozik a Polyax Kft.-re is, amely, hogy tudja teljesíteni vállalásait, azaz ki tudja elégíteni egyre bővülő megrendeléseit, újabb és újabb gépeket vásárolt. A Polyax által az o ügyfeleinek tett ígéretei nálunk ugyanúgy lecsapódnak, hiszen akkor tudja megbízhatóan eladni a kapacitást, ha a gép megbízhatóan működik, ezért pedig már a GE-CO vállalja a felelősséget. Ha pedig valami elromlik, márpedig a legjobb gép is elromlik egyszer, akkor azt időben javítjuk. 

Ez az, aminek a gerincén eljutottunk oda, ahol most tart ez a kapcsolat, és amelynek köszönhetően biztosan a három legjobb közé sorolhatjuk magunkat Magyarországon, úgy is, mint szerszámgép kereskedő cég, és úgy is, mint szerviz”- mutat rá Rieth Thomas.

Hasonló a véleménye Gál Balázsnak is: „ A 90’-es években, amikor el sem tudtuk képzelni, hogy hogyan fogunk kifizetni egy ilyen gépet, akkor még nem foglalkoztunk a szervizzel. Mára viszont megtanultuk, hogy ha megveszünk egy gépet, és nincs mögötte jó háttér, nem kapjuk meg a megfelelő támogatást szerviz, alkatrész, egyéb információ tekintetében, akkor a második gépet már nem onnan szerezzük be. A GE-CO- val való tapasztalatunk teljesen pozitív. Nagyon magas színvonalú termékeket szállított nekünk a cég mindig, nagyon becsületes a kereskedői rész, és emellett van egy olyan szervizhálózat, amely az installálástól a legkomolyabb problémákig mindent megold. Ráadásul gyorsan és színvonalasan.
Ha esztergát keresünk például, akkor annak ellenére a GE-CO-tól rendelünk, hogy az elmúlt 18 évben náluk is változott a termékkínálat. Ma már a korábbi márkával szemben Takamazokat, Muratákat vásárolunk, és nem bánjuk, hiszen a gép is, és a háttér is ugyanolyan színvonalas, mint korábban.

Nagyon jók a szakemberek, állandó a szervizcsapat, az alkatrészek időben érkeznek. A mi helyzetünk egyébként talán egy kicsit speciális, hiszen egész jól kitanultuk ezeket a gépeket, és így a GE-CO szakemberei akár telefonon is tudnak segíteni nekünk probléma esetén. Így nyugodtan mondhatom, hogy szervizre mi éves szinten meglehetősen alacsony összeget fordítunk. Ha viszont valami nagyobb gond van, akkor azonnal jönnek, és javítják, illetve záros határidőn belül hozzák a szükséges alkatrészt”- teszi hozzá az ügyvezető.

A GE-CO szervizhálózata legkésőbb 48 órán belül reagál probléma esetén. A 12 fős csapat szakembereinek képzésére rendkívül sok időt és energiát fordít a cég. A gondosan válogatott csoporttal szemben nagyon sok elvárás van úgy szakmailag, mint emberileg, hiszen a rugalmas munkaidő esetükben hatványozottan igaz: ha feladat van, este hatkor is menniük kell.
„A szerviz a mi cégünk egyik legfontosabb pillére, és azt hiszem, helyes, hogy ez így van. Egy gépet bárkinek el lehet adni, de az, hogy a következő gépről egyáltalán elinduljon a beszélgetés, már azon múlik, hogy az értékesítés után a szolgáltatási kör, megfelelt-e az elvárásoknak és az igényeknek. A szervizes kollégáink mindig gyári képzésen vesznek részt. Nemcsak a szakmai tudás miatt, hanem a közvetlen gyári kapcsolatrendszer kialakítása miatt is. Mert nincs olyan szervizes, akinek ne lennének határai, és akkor tudni kell, hogy kit kell megkérdezni, hiszen a legnagyobb érték a mi szektorunkban, az idő. Igyekszünk egy ritmusban lenni az ügyfél elvárásokkal. Egyébként az a legnagyobb kihívása a szerszámgép kereskedelemnek, hogy a szolgáltatási kör megfeleljen annak, ami a szerződéskötés előtt elhangzik.

Cégcsoportunknál a japán gépek dominálnak: ezen nőttünk fel, ezen szocializálódtunk, ezen alapultak az ígéreteink az ügyfelek felé. Amikor átstrukturálódott egy kicsit a termékpalettánk, akkor alapvető fontosságú volt, hogy továbbra is olyan gyárakkal vegyük fel a kapcsolatot, vagy azokkal növeljük az együttműködést, amelyeknél a pontos, precíz háttér megvan. Ezt a japán filozófia egy az egyben hozza, a koreaiak pedig nagyon gyorsan és nagyon sokat tanulnak Japántól. Nem véletlenül lett a Doosan akkora, amekkora. Pillanatnyilag a világ 3-4. helyén van, mint gépgyártó.
A kisebb japán gyártókkal pedig olyan jó személyes kapcsolatunk van, hogy akár az alkatrész, akár a szerviz igény mindig nagyon gyorsan és jól megoldott, hiszen velük gyakorlatilag baráti kapcsolatot ápolunk. Nos ezek mind megkönnyítik az értékesítő életét, mert nyugodtan tehet megnyugtató kijelentést egy ügyfélnek, és nem kell attól félnie, hogy hazudott vagy tévedett. A háttér valóban olyan, mint ahogy kommunikáljuk” – összegez Rieth Thomas.

Gál Balázs szerint nagyon fontos, hogy a GE-CO szervízes kollégái akár telefonon is tudnak segíteni a Polyax szakembereinek. Az ügyvezető úgy véli, a gépkereskedő cég munkatársainak a fejükben vannak a gépek részletei, és így több száz kilométer távolságból is tudnak azonnal segíteni. Hiszen sokszor csak be kell állítani valamit. A gyors reakcióidő pedig nekünk az egyik legfontosabb a járműipari alkatrészgyártásban
teszi hozzá a cégvezető.

Ügyfélszolgálat

Ossza meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Nyomtatás